Találtam egy velem szinte pont egyidős tárgyat, ez egy bot. Mama botja. Amit már régóta figyelek, de valahogy Pestre érve mindig elfelejtem, s ha visszamegyek és újra látom el szoktam felejteni megkérdezni, hogy mikor is? Most nem felejtettem el, és Mama úgy emlékszik, nyugdíj környékén készítette neki Papa a botot. Készítette, szóval vágta, mert készíteni azt szoktuk ami nincs. Mama meg ‘80-tól nyugdíjas azt hiszem, tehát én 1 éves lehettem a botcsináláskor. Nos én felnőttem, a bot pedig változatlanul szolgál, ágak lehúzására, kampósbotként, mamahosszabítóként.
Erdőre indultunk, még nem volt így kirendezne mint most, az alsó úton mentünk, oda ahol az a sok iszalagos rész meg néhány szőrös illatos vad birsalmát termő fa van. És tényleg meglátjuk, messziről világítanak a nagy ráncos almák, az apró fák tetején, és persze velünk a kampósbot is, hogy a körteszerűen ikrás – tényleg, nem is tudom körte vagy alma, valahol birskörtének hívják- gyümölcs sajttá legyen estére. És lett, hála a botnak is.
Papa nem sokat vesződhetett a csinálással, bár szép egészséges, egyenes ágat keresett, nem tudom milyet, talán valami gyümölcsfáét, a fényesbordó kéregből gondolom. Az elágazásnál levágta, hogy legyen kampós, a hosszát Mamához szabta, és a fejénél -most már volt feje is- megfaragta kicsit, hogy formásabb legyen. Nézd ezt a kis faragást, nem sok kéne hozzá, és állatfejre hasonlítana, talán pont emiatt a hasonlóság miatt kezdett egyszer valaki állatfejes botot faragni.
A bothoz magyarul valamiért csupa negatív jelentés kapcsolódik. Bottal ütjük a nyomát, végünk van mint a botnak, botfülűek vagyunk, falábúak. Pedig a bot mindig fontos fegyver, jelkép, szerszám. Kard és jogar őse, földbe szúrva erős jel, jelölés, kisarjadva csoda. “Pásztorok, csőszök, kerülők, erdőt hegyet járó emberek nem indulnak el bot nélkül…felnőtt ember bottal indult a vásárba, búcsúba, lakodalomba, másik faluba, messze városba” a késhez hasonlóan férfitartozék. Évekkel ezelőtt, Londonba mentem, még nem szedték el a körömreszelőket sem, nálam is volt kés. A Brit vámtiszt kérdezte, hogy ez mi? Mondom kés. És minek tartom. Mondom ezzel eszek. A meglepetéstől szólni sem tudott, zsebéhez mérte, majd zavart mosollyal visszakaptam.
